Gabo Deco

Így fess fára öt lépésben

2018. november 15. - GaboDeco

Ígértem, hogy részletesen is leírom az előző posztban szereplő mestergerenda festésének részletes menetét. Az átláthatóság kedvéért öt fő pontba szedtem a folyamatot.

dscn8528vbfv.jpg

1. Tervezés

Megrendelésre kaptam ezt a munkát és szerettem volna, hogy mindenképp megtaláljuk a mindegyikőnknek tetsző megoldást. Ezért négy vázlatot készítettem, először papírra rajzoltam le a mintákat, majd lekicsinyítve fára is lefestettem a könnyebb döntés érdekében. Már a festésnél is módosítottam picit a rajzolt tervet, ahogy mutatósabbnak éreztem. A végeredményen is látszani fog, hogy végül a a 3. terv valósult meg némi módosítással.

terv.jpg

3. Alapozás

Az alapos tervezés után egy szép nyári napon következett a kivitelezés elkezdése. A gerenda felülete szerencsére sima volt, a festendő felületet vizes bázisú színtelen lakkal alapoztam, hogy a festéket könnyebben tudjam felvinni a felületre.

dscn8405.JPG

3. Minta átmásolása a festendő felületre

A méretarányos mintát vékony papírra (nekem a fehér sütőpapír vált be, mely tekercsben kapható) rajzoltam, amit szürke másolópapírral (nem indigó!) vittem át a gerendára, amit maszkoló csíkkal rögzítettem, hogy el ne csússzon.

dscn8407v.jpg

4. Festés

Manapság az ősi, természetes alapú festékek helyett leggyakrabban akril festéket használnak, nagyon sokféle van a piacon, mindenki megtalálhatja a neki tetsző minőséget és árnyalatokat. Én legjobban színenként szeretek haladni a festéssel, általában a zölddel kezdem és utána haladok tovább a többi színnel, az árnyékolás a végén következik. Ennél a festésnél a számot utoljára hagytam, ami azért volt jó, mert ott az eredeti felületen látszott, hogy a tervezett méret túl nagy a motívumokhoz képest és így még időben le lehetett kicsinyíteni.

dscn8416v.jpg

dscn8436v.jpg

5. Lakkozás

Az utolsó fázist, - amire egyébként egy másik nap került sor, hogy a festés jól meg tudjon száradni - azért szeretem nagyon, mert amellett, hogy ellenállóvá és tartóssá teszi a felületet, ad az egész munkának egy végső pompát befejezésül. Szerencsére nagyon tetszett a megrendelőmnek a gerenda és úgy néz ki, hamarosan újabbat tervezhetek, ráadásul azon még madár is lesz ;)

dscn8528vbffk.jpg

A festéssel kapcsolatos kérdéseket szívesen fogadom, írjatok nyugodtan, ha tetszett, osszátok meg. Köszönöm :)

Fotó:

gabo_deco_fekete_picike_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gabodeco.blog.hu/api/trackback/id/tr3914374401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2018.11.16. 17:09:12

Ez gyönyörű lett!! <3 :) Gratula! :)

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2018.11.17. 13:02:37

Gratulálok, ez nagyon szép lett. Látszik rajta, hogy gondosan előkészítetted.

GaboDeco 2018.11.17. 13:04:25

@kgl: Köszönöm, örülök, hogy tetszik :)
süti beállítások módosítása