Gabo Deco

Ütött-kopott ládából könyvszereplő

2017. szeptember 29. - GaboDeco

A tárgyak élete is lehet izgalmas, nem csak az élőlényeké. Mindenkinek vannak kedvenc tárgyai és ehhez kapcsolódóan érzelmi kötődése, ragaszkodása, története. Ez a történet egy nagy ládáról szól, aminek a pályafutását senki sem sejthette vagy láthatta előre.

Mindig érdemes ébernek lenni, mert a dolgok váratlan fordulatokat vehetnek és sosem lehet tudni, milyen helyzetből, milyen eredmény születik…

A LÁDA

2009-ben készülve barátnőm esküvőjére, elhatároztam, mivel szereti a hagyományos dolgokat, hogy egy nagy, igazi menyasszonyi ládát fogok neki ajándékozni. Egy kis nézelődés után találtunk is az Ebay-en, Bécsben egy szép ládát. Annyit tudtunk meg, hogy korábban egy nagy házban, elegáns kertvárosi környezetben lakott, de ott a modernebb tárgyak miatt feleslegessé vált. A hosszú évek nem kímélték, állapota, felülete bizony felújításra szorult. Mivel férjem épp a megelőző évben faműves végzettséget is szerzett, így a javításokat ő végezte el és hozta nekem festhető állapotba a bútordarabot. Az alapozás és festés után a mintát egy régi osztrák bútorra festett derűs, színes virágok ihlették. A nászajándék nagyon szépre sikerült és nagyon örült neki a barátnőm, becses szereplője és dísze lett lakásuknak, ráadásul amellett, hogy dekoratív, praktikus is, mivel hatalmas belseje rengeteg dolgot tud magába rejteni.

csak_kijelolt_miniaturok_frissiteseagolap03.jpg

A PÁLYÁZAT

Aztán 2016-ban, amikor már eldöntöttem, hogy feladva alkalmazotti pályafutásomat új munkába kezdek és hosszú távon is bútorfestéssel fogok foglakozni, átküldte láda tulajdonos barátnőm az Alkotó Energia Pályázat felhívását. Azt mondta, ezen nincs is mit gondolkodni, vagy az ő ládájával vagy mással, de induljak el a pályázaton. Utolsó pillanatban, a karácsonyi szünetben új fotókat készítettünk, az azóta kibővült család hathatós segítségével és a pályázat beadásra került, természetesen az ő ládájával.

A pályázaton végül szakmai díjat és egy nagyon izgalmas, fordulatos közönségszavazáson közönségdíjat is kaptam. A jutalom a vásárlási utalványokon kívül az lett, hogy megjelent a láda a díjazott művekkel egy albumban és szereplője lett egy értékes, kreatív alkotásokat tartalmazó könyvnek.

2.jpg

MOST

Ja, és hogyan folytatódik az élete a nagy ládának?

Ecseteimnek köszönhetően már született három kisebb ládikó a nagy mintájára, ebből kettő nászajándékba, melyek az ország három különböző pontján kezdték meg életüket…

3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gabodeco.blog.hu/api/trackback/id/tr812910491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása