Előtte - Utána

4 DIY ötlet bútor témában

2018. március 02. - GaboDeco

Az előtte-utána téma nem csak a szépségiparban a hölgyek átváltoztatásakor nagyon népszerű, hanem a lakberendezésben is, amikor egy régi bútorból valami más, valami új születik. Sokakra nagyon inspiratívan hat, ha látják, hogy mások miket hoznak ki egy-egy régi, ócskának hitt tárgyból és ők is jobban kedvet kapnak egy kis kreatív átalakításhoz.

Most négy példát mutatok arra, hogy miből mi készült, jól szemléltetve az előtte állapotot is. 

Az első egy régi szekrényajtó, mely egy sufniban lapult a "majd valamire még jó lesz" hozzáállásnak köszönhetően. A célom itt az volt, hogy a festés tulajdonképpen olyan legyen, mintha együtt öregedett volna meg az ajtóval. Ehhez reneszánsz mintákat tanulmányoztam és ezekből született ez a pasztelles színű festés.

befunky_collage_2.jpg

A második egy kopott, régi szekrény egyik fiókja. Ennél akril festékkel dolgoztam, alapoztam, öregítettem és struktúrpasztával domború mintát is készítettem rá, az oldalára pedig egy festett motívum került. Most éppen tavaszi virágok pompáznak benne.

befiokf.jpg

A harmadik egy hatalmas láda, amit Ausztriában vettünk Ebay-en, azzal a céllal, hogy menyasszonyi láda készüljön belőle kedves barátnőmnek nászajándékba. Ebben az esetben nagyobb felújítás volt szükséges. Kellett csiszolni, a hibákat kijavítani, majd megint csiszolni és alapozni, a díszítő festés csak ezek után kerülhetett rá.

befunkypiros_cf.jpg

A negyedik inkább dekoráció, mint bútor. Egy rossz papírdoboz rejtette ezeket az idők folyamán már eléggé érett színűvé vált deszkákat. Mivel manapság a hunyor elég népszerű /cserepekben is árulják már itthon/ és a mindenféle deszkák díszítése is nagyon kedvelt, így erre tavasz közeledtével ezeket a virágokat festettem.

befunkyprimaf.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gabodeco.blog.hu/api/trackback/id/tr413709858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.