Az összefogás ereje

2017. október 31. - GaboDeco

Nem tudom, más hogy látja, de én azt tapasztalom sajnos, hogy itthon nagyon nehezen megy az összefogás az emberek közt. Úgy tűnik, sokkal könnyebben találnak kifogásokat, nehézségeket, ellenségeskedést, legyen szó szakmáról, piacról, bármilyen témáról vagy eseményről.

Pedig az összefogásnak nagy ereje van, sokkal több emberhez el lehet jutni, például termelők sokkal könnyebben értékesíthetnék együtt az ország másik, fizetőképes végében a nyírségi gyümölcsöt, vagy a mézet külföldön stb.., anélkül, hogy egymásnak különösebb konkurenciát jelentenének.

Többek között ez a gondolat indított arra, hogy korábban alkalmazottként, a rendezvények szervezésében szerzett tapasztalataimat saját vállalkozásomban kamatoztassam. Egy bemutató és vásár létrehozásával próbáltam ki, hogy az általam megálmodott összefogás valóban sikeresen megvalósítható-e.

1. Tanulás – Marketing az elkerülhetetlen

Napjainkban a magyar marketing szakemberek színe-java is felismerte, hogy rengeteg kézműves van az országban, akik több-kevesebb sikerrel, de általában alul árazva, nem túl jó marketinggel próbálják értékesíteni termékeiket. Ezért célzottan készítenek elengedhetetlen alap és haladó szintű anyagokat a kreatív alkotóknak, segítve munkájukat, hogy végre más szemmel nézzenek tevékenységükre, ki tudják emelni egyediségüket és reklámozzák saját értékeiket. 

Olyan elismert szakemberek ők, mint a Mákgubó Panyi Zsuzsival; Több mint hobbi Várőri Adriennel, akik kimondottan kézművesekre és iparművészekre specializálódtak. De Gazdagmami azaz Vida Ági is nemrég konferenciát szervezett a kézműveseknek és online anyagokat is készít. Sőt még a magyar kisvállalati marketing piacvezetője a Marketing Commando is ösztönzi az alkotókat egy-egy poszttal, célzott tudásanyaggal és tanácsadással. Meg kell említenem egy olyan, nemzetközi szinten elismert /nem kifejezetten marketing/ szakembert is, akire nem biztos, hogy egy kézműves gondol, amikor vállalkozásához szakmai segítséget keres, pedig hatalmas tapasztalatával, az /online/ énmárka építésben, blog írásban, különleges és friss, Y generációs világszemléletével hatalmas lendületet tud adni, akár egy kézműves vállalkozásnak is, ő Oravecz Nóri.

Munkájuknak és segítségüknek köszönhetően - amit ezúton én is hálásan köszönök, hiszen már mindegyiküktől szereztem hasznos könyvet, tananyagot, értékes információt vagy személyre szóló tanácsot - szerencsére mára már kialakult a szakmában egy sikeres réteg, amely jó példaként állítható a többiek elé.

2. SZERVEZÉS – Minden apróság számít…

A fentiekben vázolt tudásanyagok, megszerzett információk és korábbi tapasztalatok figyelembe vételével kezdtem a szervezést. A célom az volt, hogy a soproniak megismerjenek olyan fiatal helyi alkotókat, akiktől egyedi, személyre szabott és magas színvonalú portékákat tudnak vásárolni, rendelni. Három, más-más területen dolgozó kreatív hölgyet kerestem meg: egy üvegékszer készítőt, egy keramikust és egy házi lekvár készítőt, én festett bútorok, dekorációk készítésével foglalkozom.

4es.jpg

Helyszínnek egy idén augusztusban, a belvárosban, fiatalok által nyitott borbárt szemeltem ki. Úgy terveztem, hogy ott négyen pont elférünk majd és az érkező látogatók egyúttal az új helyet is megismerik és megkóstolhatják széles borkínálatukat. Szerencsére a Koffer Bor & Bár vezetői is nyitottak voltak az ötletre és ingyen rendelkezésünkre bocsátották a belső, nagyobb helyiséget. Egy szombat délutánban állapodtunk meg 14.00 és 18.00 óra között, amikor sokan kimozdulnak otthonról, de az esti borozás még nem indul el. 

Úgy számítottuk, hogy nagy kockázata nincs a rendezvénynek, rosszul senki nem járhat, mert ha csak mindenkinek 10 ismerőse jön el az is 40 fő, akik valószínűleg bort is fogyasztanak és megismerik a többiek portékáit is.

A szervezés előkészületeit Messengeren és egy személyes megbeszélésen indítottuk el. Ezen a találkozón a borbár egyik kiváló elhelyezkedésű, utcafronti kirakatát is közösen berendeztük, ízelítőt adva alkotásainkból. Az eseményt Facebookon, helyi sajtóban, szórólapokon és személyes megkeresésekkel hirdettük. Igyekeztünk megragadni tehát minél több online és offline felületet is.

dscn6012bu.jpg

Bemutatkozó mottóink ezek voltak:

Bodza és Jankó kerámia: „A kis dolgok naggyá válnak a szeretet és az öröm érintésétől”
Edólekvár: „Gyümölccsel csordultig telt üvegek a Fertő partról”
Gabo Deco: „Ecsettel, színekkel, mintákkal, virágokkal élővé, vidámmá, elegánssá varázsolom a régit és az újat”
Nicoart Glass&Wood: „Üvegékszerek csipet fával fűszerezve”

3. RENDEZVÉNY

Október 28-án a már tökéletesen előkészített helyszínt birtokba vettük, és hipp-hopp berendeztük, majd az indító koccintás után vártuk a vendégeket, akik  érkeztek is sorban. Sejtettük, hogy 16 és 17 óra körül lesz a legnagyobb érdeklődés, így is lett. Az oldottabb hangulat megteremtéséhez mindegyikünk hozzájárult egy kis süteménnyel, ami szintén népszerű volt. Jó hangulatban telt a délután, részletesen el tudtuk mesélni, mi hogy készül, mik a legfontosabb tudnivalók az adott termékről, nagyon gyorsan elröppent az idő. Mindegyikünktől vásároltak és jó pár névjegyet is vittek, szerencsére fogyott a bor és a kávé is a vendéglátóink örömére és olyanok is megismerték az újonnan nyílt helyet, akik korábban nem hallottak még róla.

befunkycollagerenbkicsi.jpg

4. ÖSSZEGZÉS – Siker…

- Öten fogtunk össze: a borbár és a négy kézműves alkotó.

- Minimális pénzbeli befektetéssel járt az esemény /vendéglátás, kisebb eszközök, dekorációk/, ennél olcsóbb, reklám és marketing szempontból is jelentős akciót nehéz kitalálni.

- Nagyobb arányban a munkaidő volt a befektetés /hirdetések, ismertetők megírása, összeállítása, promóció, egyéb szervezés, előkészületek/

- Sokan megismertek minket és anyagi szempontból is mind az öten jól jártunk.

- A baráti hangulatban együtt eltöltött idő előre mutat, későbbi együttműködésre is.

- Mindenképp pozitív eredménnyel zártunk és örülök, hogy egy kicsi és sikeres rendezvénnyel kezdtünk, ami önbizalmat ad a továbbiakhoz.

És aki Sopronban jár, irány a Koffer Bor & Bár.

befunky_bor.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gabodeco.blog.hu/api/trackback/id/tr4713119826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.